Az 1891-es alapítású Palóc Múzeum fennállása centenáriumára készült állandó kiállítás a vidék gazdag népi hagyományaiból meríti témáját. A paraszti világ megidézésben a népszokások felől közelítettek a rendezők. Az emberi élet három nagy fordulója, a születés, házasságkötés, halál adják a kiállítás fő pilléreit, s az ezeket összekötő életszakaszok köre csoportosítják mondandójukat. A gazdag, szerteágazó téma bemutatásában fontos szerep jut a fény-képfelvételeknek, amelyek egyben segítséget nyújtanak a felsorakoztatott műtárgyak értelmezéséhez. Továbbá az élet ívét követő bemutatás során minden jelentős témaegységen belül egy-egy szokás, szokásrészlet mintegy megelevenedik, környezetet idéző tárgyegyüttesek, az alkalomhoz illő viseletbe öltöztetett bábuk segítségével.
A kiállítás időben hozzávetőlegesen a 19. század utolsó harmadától az 1960-as évekig terjedő időszakot fogja át. A jobbágyfelszabadítást követően Nógrád megye parasztságának gazdálkodása elmaradt az országos fejlődés ütemétől. A kedvezőtlen természeti adottságok, a történeti, társadalmi körülmények sajátos alakulása (birtokviszonyok, az ipar késői kibontakozása stb.) korlátozta az itt élők lehetőségeit. A szegénység konzervatívabb szellemiséggel társult. Mindez együttesen játszott szerepet abban, hogy a vidék parasztságának, életmódja, kultúrája lassabban változott, s számos régies vonást örökített át a 20. századra. Érvényes ez a (katolikus) magyarság közé a török háborúkat követően betelepült (javarészt evangélikus) szlovákokra, s részben a (katolikus) németekre is. Bár az utóbbiaknál inkább az etnikai elszigeteltség erősítette a hagyományőrzést.

The ethnographic permanent exhibition of the Palóc Museum is based on the rich folk traditions in the region. Farming in Nógrád County had dropped behind the pace of the national development. The specific evolution of the historical and social conditions, the belated industrialisation, and topping it all off, the unfavourable natural factors limited the opportunities for local people. All this together contrib-uted to the fact that the way of life and the culture of the rural peasantry of the region changed slowly, retaining many archaic traits until the beginning of the 20th century.Etnografická stála expozícia Plaveckého múzea svoju tému čerpá z hojných tradícií tejto oblasti. Hospodárenie sedliactva Novohradskej župy ostalo pozadu v tempe a rytme celoštátneho rozvoja. Svojrázny vývoj spoločenských a dejinných okolností, neskoré rozvinutie sa priemyslu a nepriaznivé prírodné danosti obmedzili možnosti ľudí tu žijúcich. Toto všetko spoločne hralo úlohu v tom, že životný spôsob a kultúra sedliactva tohoto kraja sa menili pomalšie a prenášali početné starobylé rysy do 20. storočia.

Születés
A gyermekáldásban vidékünk parasztsága Isten akaratát látta megtestesülni. A szülés, a gyermekágy körül tapasztalt, idősebb asszonyok tevékenykedtek, ez kedvezett a hagyományok továbbélésének. A néphit szerint számos veszedelem leselkedik az újszülöttre. Leginkább attól féltették, hogy a boszorkányok elváltják, azaz az éj leple alatt kicserélik az egészséges csecsemőt maguk nyomorék, torzszülött porontyával. Ennek vélt megelőzését szolgálta az ágy elfüggönyözése, a sátor, amit a kiállítás egy 20. század eleji szobabelső keretében jelenít meg. A sátorlepedők egyébként a lányok kelengyéjének legcifrább darabjai közé tartoztak; a vitrinben bemutatott válogatás jelzi a nógrádi textilkultúra díszítménybeli változatosságát. Számos más mágikus eljárással is igyekeztek a gyermektől távol tartani az ártó hatalmakat. Rontáselhárító eszközök között, amelyek elsősorban a szemmelverés megakadályozását szolgálták, megtalálhatók voltak egyházi szentelmények is.
A közösség felerősödéséig gondoskodott a fekvőasszonyról, azaz a gyermekágyasról. Főtt étellel, itallal rendszeresen komaasszonya látta el. A szokás, amelyet poszriknak neveztek, részleteiben tájanként és koronként változatos volt.
A keresztelésre legkésőbb egy héten belül sort kerítettek. A templomi szertartás révén a felekezet tagjai sorába fogadta az újszülöttet. Ezt a szűkebb rokonság lakomával ünnepelte meg, ami egyben a kis jövevénynek a családba, közösségbe történő befogadást jelentette. A keresztszülőket már jóval a gyermek világra jötte előtt kiválasztották a szülők, legtöbbször ifjúkori barátaik közül. A komaság szoros, kölcsönös kapcsolat volt és egy életre szólt. A keresztszülőkre a gyermek élete folyamán számos kötelezettség hárult. Ennek egyike az újszülött illendő megajándékozása keresztelő alkalmával.
A templomba induló keresztanya megjelenítése a kiállításban egy sajátos helyi szokást mutat be. A sok cifra fejkendőből összeállított keresztelői takaró a hiedelem szerint azt biztosította, hogy majdan a párválasztás idején a gyermek „kapós” lesz. A születés időszakát ugyanis a gyermek fejlődésével, jövőjével kapcsolatos mágikus szokásokra, jóslásokra kedvező alkalomként tartották számon.The curators have chosen folk customs to evoke the peasant world and the message of the exhibition is arranged around the three great turning points of human life: birth, marriage and death. In the presentation of the life cycle, a custom, or a detail of a custom comes alive with the aid of the period ensembles of objects and the mannequins dressed in costumes suitable for the occasion.Autori stálej expozície sa pri vyvolaní sedliackeho sveta približovali zo strany ľudových zvykov, a to, čo expozícia má povedať, sa zoskupí okolo témy troch veľkých bodov obratu ľudského života: narodenia, uzavretia manželstva a smrti. V prezentácii sledujúcej oblúk života sa jeden-jeden zvyk alebo časť zvyku takmer oživí za pomoci súborov predmetov vyvolávajúcich v mysli dobové prostredie, a figurín obliekaných do ľudového kroja primeraného príležitosti.

Csecsemőkor, gyermekkor
A rövid gyermekágyas időszak leteltével a család élete visszatért a rendes kerékvágásba. Az úgynevezett gyerrnekbútorok (bölcső, ülcsik, állóka, forgó, tolóka) a gyermekgondozás régi, nemegyszer a középkorig visszavezethető eszközei. Használatukat fenntartotta, hogy a paraszti életforma keretei között az anyának kevés ideje jutott apró gyermekére. Az idősebb testvéreket is korán bevonták a kicsik felügyeletébe, gondozásába, s ha lábra kapott az apróság, ment ő is a gyermekhaddal játszani. Az udvar, az utca, majd ahogy cseperedtek a határ a szórakozás számtalan lehetőségét kínálta. A mindenkori környezetben talált, változatos anyagokból, hozzávalókból formálódtak a fantáziagazdag játékszerek. Jórészük a felnőttek világának, tevékenységének utánzásához szolgált kellékül. Ahogy nőtt a gyermek, képességeihez igazodva, bevonták a család munkájába. A közös játékok, népszokások résztvevőjeként, fokozatosan elsajátította a közösségi élet szabályait is. Így egyre több ismeretre tett szert mindabból, amire felnőttként majd szüksége lesz.
Az intézményes nevelést egyrészt az iskola jelentette. Enteriőrrészlet idézi fel hangulatában a két világháború közötti falusi iskolát, ahonnan, ha a gazdasági teendők úgy kívánták, bizony nemegyszer mulasztott a gyermek. Az otthonról hozott vallási indíttatás ugyancsak iskolás kortól kapott intézményes keretet. Az elsőáldozás, majd a bérmálás jelentős állomás volt a gyermek hitéleti fejlődésében. Ezen alkalmakkor keresztszülei megajándékozták. Az evangélikusok körében hasonló szokások kapcsolódtak a konfirmációhoz.

Ifjúkor
A konfirmálás egyben az ifjúkor kezdetét is jelentette. Katolikusoknál pedig az iskolát bevégző leány számított nagylánynak, amit legszembetűnőbben felnőttes, cifra ruházata jelzett. A fiúk ugyanekkor előbb még suhancok lettek, majd ha már munkájuk a felnőttekével azonos értékű lett, a legényavatás kocsmai ceremóniája révén fogadták őket maguk közé a legények. A legények társulásai, élükön az első legénnyel szervezték a mulattságokat, a fiatalok ünnepi szokásait. Hozzájuk a leányok hasonló, bár bensőségesebb jellegű csoportjai csatlakoztak. A hagyományos közösségek mellett a 20. század során különböző egyházi és állami szerveződésű társulások is működtek. Így például vidékünk katolikussága körében a Mária Kongregáció. A különböző egyházi ünnepek, körmenetek külsőségeihez hozzá tartoztak, helyenként máig hozzá tartoznak a máriás-lányok, lobogós legények színpompás csoportjai, tagjaiknak ilyenkor meghatározott feladatokat kellett ellátniuk.
A mulatságok, ünnepi szokások vidám forgatagában szövődtek a szerelmi kapcsolatok. Az udvarlásnak hagyományosan kialakult rendje volt, s a fiatalok viselkedésére a közösség szigorúan felügyelt. Az érzelmek kifejezésére – ugyancsak szokások keretei között – többnyire jelképes formában volt lehetőség. Ezt példázzák a bemutatott, úgynevezett szerelmi ajándékok.

Lakodalom
Közeledvén a házasság ideje, a fiatalok érzelmei háttérbe szorultak. A párválasztásban ugyan-; a szülők szava döntött, gyakorlatias szempontok alapján. A házasságkötés tartalma a paraszti társadalomban jelentős és összetett. A fiatalok számára életre szóló vállalást jelentett, amelynek révén az ifjúkorból a felnőttek közé, a házasok korcsoportjába léptek át. Ez kihatott életük minden részletére. Megteremtődött az utód születésének törvényes lehetősége. A házasság révén a két fél rokonsága is egybeolvadt, aminek szintén jelentős társadalmi következményei lehettek. A házasságkötés szokáskörének csúcspontja a lakodalom, amelynek révén mintegy tudatták a közösséggel a nagy eseményt. Megrendezése alkalmul szolgált a reprezentációra, amit az örömszülők igyekeztek kihasználni, lehetőséget teremtvén az akár három napig tartó evés-iváshoz, vidám mulatozáshoz. A lakodalom nemcsak jelentős anyagi ráfordítást, hanem gondos szervezőmunkát is igényelt. Ebben a lakodalmi tisztségviselők voltak a két család segítségére. Közülük legtekintélyesebb feladatkör a násznagyoké (a vőlegény és menyasszony keresztapja), a népi szertartások levezetésében pedig a vőfélynek jutott fő szerep. A lakodalmi tisztségviselőknek szembe tűnő jelvényeik voltak, a vőfélyé például a felszalagozott fokos és a mellére tűzött bokréta. A lakodalom számos szokáscselekményből tevődött össze, amelyek tájanként, nemzetiségenként, a házasulandók vagyoni helyzetétől függően változhattak. Attól a szándéktól vezérelve, hogy az ünnepet szebbé, emlékezetesebbé tegyék, a hagyományos formák mellett mindig teret engedtek az újításoknak. E cselekménysorból, amelyet fényképek idéznek fel, a kiállítás annak megjelenítésére vállalkozik, amikor a násznép megérkezvén a vőlegényes házhoz, a fiatalokat az örömanya fogadja: mézzel kínálja őket, hogy — mint mondják — „életük édes legyen”. E nagy életfordulóhoz ugyanis szintén hiedelmek, mágikus szokások sora kötődött, amelyek az új pár jövőjének kedvező alakulását célozták.
Látható még a kiállításban egy felvetett ágyból és ruhaneművel telezsúfolt szekrényből álló menyasszonyi kelengye, ami egy közepes gazdasági állású leány hozományát mutatja az 1930-as évek gyakorlata szerint. A kelengye méretei ugyanis koronként és az adott család vagyoni helyzete szerint változtak. A staférungot az ágyvitelnek nevezett szokás keretében, mintegy a lakodalom nyitányaként szállították át a vőlegényes házhoz, ahol közszemlére került. A két változatával is képviselt örömkalács pedig a lakodalom egyik leglátványosabb tárgyi kellékét idézi. Ez — egyebek mellett — a menyasszony keresztanyjának ajándéka volt, s elfogyasztása szintén szertartásos körülmények között történt.

Felnőttkor
A házasság révén a menyecske bekerült férje családjába. A 19-20. század fordulóján még fellelhetők voltak a palóc vidéken az ún. nagycsaládok. Az egy fedél alatt élő, három-négygenerációs család közösen gazdálkodott a gazda irányítá-sával. E módosabb réteg körében fennmaradt forma mellett, összességében azonban az előbb vagy utóbb a szülői házból külön költözött egyszerű vagy kiscsaládok voltak többségben, amelybe a házaspár és gyermekeik tartoztak.
Mindkét családforma keretei között alapvetően megváltozott a fiatalok élete, újfajta elvárásoknak kellett megfelelniük. A paraszti munkák nagyobb hányada nemek szerint kettéválasztható, amint azt a bemutatott munkaeszközök csoportosítása is jelzi. Az asszonyi teendők színtere elsősorban a ház. Ennek rendben tartása, főzés, kenyérsütés, az aprójószág nevelése, a kendermunkák számítottak a gyermekgondozás mellett tipikus női munkáknak. A többnyire nagyobb fizikai erőt igénylő férfimunkák a vetés, cséplés, nyomtatás, minden fogattal végzett munka, s a lábasjószágok gondozása, ami tágabb mozgástérre terjedt ki. Az egyes tennivalók elosztását ezen belül befolyásolta a családforma.
A paraszti munkák rendjének a természet éves körforgása adott keretet, gyakran bizonyos naptári időpontokhoz kötöttek egyes tevékenységeket. A gazdálkodással kapcsolatos szokások közül kiemelkedett a termés betakarításának megünneplése. A kiállítás bejárati részében kialakított ún. naptárfal segít eligazodni abban, hogyan oszlottak meg a munkák és az ünnepek a paraszti élet esztendős ciklusaiban.
A parasztság terményfeleslegét, állatait a piacon, vásárokon értékesítette. Ugyanitt, vagy a paraszti igényekre specializálódott városi üzletekben szerezték be a gazdasági eszközöket, az öltözködéshez, háztartáshoz szükséges iparcikkeket. A vásárok egyben alkalmul szolgáltak a hírek, ismeretek terjedéséhez. A falu elszigeteltsége mindig is viszonylagos volt, az utóbbi két évszázadban mind több szálon kapcsolódott a városhoz. A kultúraközvetítésben szerepe volt az egyháznak, uradalomnak, falusi értelmiségnek; férfiaknál jelentős volt ilyen szempontból a katonáskodás. A község elöljárója, a választott bíró az államhatalom felé töltött be kétirányú, közvetítő szerepet. Hivatalának jel-képe volt a cifrán faragott bíróbot.
A hétköznapok megfeszített munkájában a vasárnapok békés hangulata jelentett feloldást. Az ünnepi misét, istentiszteletet megelőző illendő felkészülés, a templomi áhítat, a közösen elfogyasztott „gazdagosabb” ebéd után jutott idő elbeszélgetni rokonnal, jó szomszéddal, kilátogatni a pincékhez.
A közvasárnapok sorából kiemelkedtek az egyház év jeles alkalmai, amelyek közül a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepkörre utal a tárlat. A vallási tartalom mellett ezekhez az ünnepekhez számos hiedelem is kapcsolódott. A mágikus előírások, tilalmak a termékenység, egészség, szerencse biztosítását, a ront hatalmak távoltartását célozták. Jó példával szolgál erre a karácsonyi asztal szokásköre. A nagy ünnepe közé sorolandó még a palócoknál a vendégség: a falu temploma védőszentjének ünnepe, amit bőséges evés-ivással, táncmulatsággal kísérve tartanak meg máig, s elvárják rá a rokonokat nemcsak a környékről, de az ország távoli településeiről is. Ilyen alkalmakkor a nők legdíszesebb, legdrágább nagyünneplő öltözeteiket vették fel a nagymisére. A templomból kifelé jövő menyecskéket megjelenítő kiállítási részlet egyben a Nógrád megyei népviselet gazdag változatosságára is ráirányítja a figyelmet.
A katolikusoknál kiemelkedő jelentősége volt a búcsújárásnak. A megyében országos hírű Mátraverebély-Szentkúthoz kapcsolódó emlékanyag a kiállításban is hangsúlyos szerepet kapott. Ezen kívül több, kisebb vonzáskörű búcsújáróhelyet tartanak számon a vidéken, s szokás távolabbi, akár határon túli kegyhelyek felkeresése is, amint ez a térképekről leolvasható. Az ilyen zarándoklatok az élők testi-lelki épségét, valamint elhunyt hozzátartozóik lelki üdvét szolgálták.
A búcsújárásnak táji, nemzetiségi sajátosságokkal színezett, hagyományos rendje volt, s számos népszokás fűződött hozzá. A kegyhelyek szentkútja vizének gyógyító erőt tulajdonítottak. A viaszból készült offerekből, azaz fogadalmi tárgyakból aszerint választottak, ki milyen kéréssel kereste fel éppen a szent helyet. Palóc vidéken figyelmet érdemelnek a gazdagon díszített búcsús vagy szentkútyi tarisznyák. Az otthon maradókat búcsúfiával örvendeztették meg. A búcsúvásáron vett szobrokból, szentképekből azután otthon házioltárt alakítottak ki, aminek egyik régies formája a Mária-ház (kishajlék).

Öregkor
Az évek múlását szemléletesen mutatta a nők viseletének fokozatos változása. Ez a díszítettség visszaszorulása, a színek sötétedése mellett általában az öltözködés rendjének egyszerűsödésében is megnyilvánult. Idővel felnőttek a gyerekek, unokák; dédunokák születtek. Ha együtt maradt a család, ha nem, továbbra is összetartottak a nagyobb gazdasági munkákban mindössze az irányító szerepben, egyes feladatok elosztásában történtek változások.
Az öreg szülők dolgoztak kitartóan, erejük, egészségük végső határáig. Ahogy a gazdaságban már kevésbé lehetett hasznukat venni, mind több időt töltöttek a család kisgyermekei körében, igyekeztek nekik átadni tudásukat. S egyre fontosabbá vált számukra a vallás, a templom világa, készültek az élet utolsó nagy fordulójára. A sublótfiókban sokuknál még ma is batyuba kötve áll a halóruha: az öltözet, amit a nagy útra illendőnek ítélnek, halólepedő, halálkeresztkendő, feszület, biblia és minden egyéb szükségesnek tartott kellék.

Halál, a halál után

A paraszti felfogás szerint a halál nem a megsemmisülést jelenti, hanem átalakulás, amelynek révén az élő átlép egy másik, az élettől különböző világba. A halotti szokások hátterét ősi, széles körben elterjedt hiedelmek és a keresztény vallások tanításainak sajátos ötvözete adja. E szokásokat a halottaktól való félelem, később az elhunyt iránti tisztelet tartotta fenn esetenként napjainkig.
A temetési szokásoknak központjában az az igény áll, hogy az elhunytat elválasszák, eltávolítsák az élők közösségéből A gyakorlati teendők mellett ez magába foglalja, hogy megkönnyítsék a lélek útját a túlvilágra, biztosítsák nyugalmát, hogy ne zavarja visszajáró halottként az itt maradottakat. Másrészt a szokásrend keretet ad a hozzátartozók számára a búcsúvétel megkönnyítéséhez.
A sírjelek formája felekezeti hovatartozást tükröz. Elsősorban a Karancsvidék katolikus temetőinek valamikori, egy törzsből faragott fakeresztjei érdemelnek figyelmet mozgalmas barokkos körvonalukkal, plasztikus díszítésükkel, amelyekhez tanult kőfaragók munkái szolgáltak előképül. Az evangélikusok fejfái szerényebb díszítésűek voltak. A gyász az elhunyt emlékének tiszteletét foglalja magába. Viselkedést és öltözködést befolyásoló szabályai elsősorban a nőrokonokra vonatkoztak. A család az előírt gyászidő letelte után is ápolja a halott emlékét: gondozzák sírját, halála évfordulóján misét mondatnak lelke üdvéért. A túlvilági életbe vetett hit napjainkig fenntartotta a halottlátó intézményét. E természetfölötti képességekkel felruházott személyek közvetítenek a halott és a vele kapcsolatot kereső hozzátartozók között.The annual cycle of nature has provided a framework for the phases of agricultural work, often connecting certain ac-tivities with specific calendar dates. In addition to farming practices, the exhibition also presents the special occasions of the year, among which Christmas, Easter, and Pentecost festivities stand out. The exhibit spans the period of approxi-mately from the last third of the 19th century to the 1960s.Rámec pre poriadok sedliackych prác poskytlo ročné obiehanie prírody, sedliaci jednotlivé činnosti často spojili s istými kalendárnymi dňami. Pri zvykoch súvisiacich s hospodárením expozícia odkazuje aj na znamenité príležitosti roka, z ktorých vynikne okruh sviatkov vianočnych, veľkonočných a turíčnych. Expozícia v čase obsiahne obdobie približne od poslednej tretiny 19. storočia do šesťdesiatych rokov 20. storočia.