A kiállítás egyrészt – természetesen csak jelzésszinten – kronologikusan végighalad Mikszáth életén: a nógrádi  sáros kisvárosból az ifjúkori, reményteljes és az írói létet egyfajta szabadságnak értelmező pályakezdésen át az  érett férfikor írói és alkotói viharos harcain, majd a közéletből való kimenekülésig és a tágabb értelemben vett  szülőföldre, Horpácsra való visszatérésig.

A kiállítás első fala a századfordulós Balassagyarmat világát idézi meg. Azt a sáros, föld közeli, szinte paraszti  életmódot élő kispolgári és vidéki úri világot, melyből Mikszáth elindult, de ahonnan annyira el is vágyott a  fővárosba, ahol – többek közt –aztán éppen ezekről a nógrádi élményekről kezdte fogalmazni első írásait.
A második fal mentén az írói hivatás dokumentumaiból idézünk. Mikszáth – bár szinte első írásaiban már a  befutott író hangján és humorával hasonló elbeszéléseket és cikkeket írt, mégis közel 10 évig kellett várnia arra,  hogy tehetségét megismerjék és országosan elismerjék. Bár Mikszáth írói indulása rettenetes nyomorgással és többszöri nekilendüléssel indult, a kisvárosi életből mégis szinte légies, felrepítő szabadulásnak érezte a fővárosi, majd szegedi nehéz helytalálást és zsurnaliszta életet.
A második fal hátsó része és a harmadik fal az érett író és a parlamenti tudósításokat újradinamizáló és modernizáló újságírót eleveníti meg, aki Tisza Kálmán miniszterelnök éles hangú kritikusából mindinkább csipkelődő, de elhivatott támogatójává vált, valamint a kormánypárt képviseletében még képviselőséget is vállalt. Mikszáthnak a parlamenti élet képét a széles közönségnek érzékletesen lefestő publicista létét a mai Parlament 20. század eleji, eredeti tárgyaival idézzük meg. Egyben utalunk vele az 1900–1910 közé eső zivataros közéletre is, amelyet – a valóságos történeti korszak kihívásaira újságíróként, publicistaként, országgyűlési képviselőként, illetve magánemberként Mikszáth ismert, értett és féltett talán leginkább.
Az egyre tágabbra nyíló nyilvános tér és a mind szűkebbre szoruló emberi magánszféra kérdéseit és ellentéteit villantjuk fel az utolsó falon, ahol a közéletből a Horpácsra való kimenekülés egyes dokumentumait és a Mikszáth halála utáni országos gyász néhány relikviáját láthatjuk.
Halála után új rend épül, új módon, új módszerekkel, új szereplőkkel, új értékrend szerint. A sokáig egységesnek érzett világ/múlt/idő töredezni, torzulni kezd.