Az NKA Múzeumi szakmai kollégiumának köszönhetően a Palóc Múzeum viselet-gyűjteménye új tárgyakkal gyarapodott. A 2309/0879. sz. pályázati támogatás keretében a hagyományos palóc viselet-kultúra jellegzetes darabjait sikerült megvásárolnunk Rimócról. 20. század elejéről származó hímzett bőrmellény, posztókabát, kasmírkendő, illetve régi anyagokból a közelmúltban újra készített főkötő kerülhetett be a gyűjteménybe.
A rimóci településcsoporthoz tartozó falvak (Rimóc, Hollókő, Varsány, Nógrádsipek, Nagylóc) népviselete a múltban kiemelkedő jelentőséggel bírt. A vasúttól, országos főúttól távol eső, elzárt falvak a 20. század első felében még folytatták a tradicionális életmódot. Megőrizték, sőt tovább is fejlesztették parasztos, színes öltözködési rendszerüket. A viselet elsőrendű jelentőségét mutatja, hogy a legszegényebbek is mindent elkövettek, hogy az elvárásoknak megfeleljenek. A földvásárlás lehetőségének kimerülésével a viselet vált tőke jellegűvé. A vagyont az értékes ruházat jelentette, amelyet nagy becsben tartva örökítettek át. A hagyományos öltözetekből való kivetkőzés, a viselet „elfordítása” az 1930-1940-es években itt is megkezdődött, de a hagyományőrzésnek napjainkban is nagy jelentősége van.
A leányok hozományának a selyemhímzéses, báránybőr ködmön, és annak ujjatlan párja, a kisködmön, vagy cucaj volt a legértékesebb darabja. Mint menyasszonyi kelengyetartozék, kimondottan asszonyi viselet volt. Ez a derékig érő, ujjatlan bőrmellény olyannyira hozzátartozott a nők ünnepi öltözetéhez, hogy amikor utolsó készítője, a pásztói szűcs meghalt, akadt olyan asszony, aki megkísérelte kihímezni a bőrmellényt a régiek mintájára. Az elhordott, elkopott ünnepi cucaj-t posztóval beborítva hétköznap még tovább viselték.
A Palóc Múzeum számára megvásárolt darab birkabőrből készült, barnára festett „falu”, szép piros üveges óncsattal záródik. Piros bőrrel szegélyezett, nyaknál keskenyebben, elöl és alján szélesen. A szegélyen kívüli felület selyemmel dúsan hímzett, mintája elöl és hátul is cserépből kinövő virágtő (rózsa, gyöngyvirág), és sűrű levélsor a hátvarrás mentén. Hátul középen kis nyelvszerű „farok” díszíti. Szűcsmunka, szécsényi vagy pásztói szűcsmester készíthette az 1900-as évek elején. (Leltári száma: 2012. 6.1.)
A hagyományos paraszti öltözködés normái szerint a leány hajadonfőtt járt, az asszonynak pedig még otthon is bekötött fővel lehetett csak mutatkoznia. A lakodalom éjszakáján adták a menyasszonyra, illetve az új asszonyra a nagyféketőt. Ez Rimócon fehér gyolcs volt, melynek homlokpántját pántlikák közé fűzött gyöngysorok díszítik, csupán keskeny csík marad díszítetlen a fejtetőn, ideerősítik a menyasszonyi koszorút. A nagy főkötő hátlapja, illetve hátrója aranycsipke volt, alatta piros vagy „tüdőszín” (erős rózsaszín), zöld és fehér selyemszalag. A menyasszonyi koszorú az 1910-es években még keskeny művirágkoszorú volt, majd a koszorú homlok feletti részét egyre magasabbra képezték ki. Díszítménye selyem rózsabimbó, gyöngyvirág, tükör és ezüstkalász díszekből állt. A nagyfékető egy évig, az első gyermek megszületéséig illette meg az asszonyt, és csak nagy ünnepeken vehette fel. A most megvásárolt darab textillel burkolt drótvázra erősített, magas, pártaszerű, textil-, papír- és viasz művirágokból (rózsa, „kisrózsa”, gyöngyvirág, kéknefelejcs, bimbó, zöld levél, kalász) készített, keretezett négyzetes tükröcskékkel, hosszúkás foncsorozott gyöngyökkel díszített, körben sugárszerűen szétálló ezüstszínű fémszálakkal. Az alsó főkötő rész többsorosan gyöngyökkel hímzett, hosszan lelógó pántlika díszíti. (Leltári száma 2012.6.3.)
A kendők fontos szerepet töltöttek be a nők egész életében. A keresztanya már a keresztelőkor 7-8 kendőt borított a kislányra, hogy sok kérője legyen. A kendőt a menyecskék sokféleképpen kötötték meg, a viselés alkalma szerint. Színét leginkább az életkor határozta meg, fiatalasszonyok viselték a pirosat, „tüdőszínt”, idősebbek kéket, feketét köthettek. A megvásárolt püspöklila, körben nyomott mintás, széles, színes virágkoszorúval díszes „kázsmírkendő” a rimóci fiatalasszony ünnepi öltözetének értékes darabja. Az anyag nyomott mintázata alapján „síkos”– nak nevezték. (Leltári száma: 2012.6.4.)
A férfiak ünnepi öltözetéhez tartozott a fekete posztóból készült zsinóros kabát. A megvásárolt darab belseje vastag gyapjúanyaggal bélelt, alja és zsebfedői szélesen, mintásan varrógéppel körben varrottak. Keskeny gallérú, duplasoros gombolású, az eleje behúzott gombokkal záródik. Eleje belsejében duplasoros, cakkos, zöld színű posztócsík. Az 1920-as években készült. Szabómester készítette. A hozzátartozó mellény és nadrág már elkopott. (Leltári száma: 2012.6.2.)
