Karácsonyi asztal
A bűnbeesett első emberpár, Ádám-Éva napját a palócok “Karácsony böjtje”-ként nevezik és tartják. Szokás volt, hogy e napon estig egyáltalán nem ettek, a karácsonyi vacsora időpontját pedig a fölkelő csillaghoz igazították. Miként a szállást kereső szent család is nélkülözött, és a bibliai Háromkirályok számára is a betlehemi csillag jelezte a Megváltó világrajöttét.
Krisztus születésének közelgő idejére elkészítették a karácsonyi asztalt, az ünnepi étkezések színhelyét. A 20. század első harmadában az asztalra búzát, kukoricát, babot, kendermagot, az asztal sarkára egy cipót tettek, alája ekevasat, máktörőt, vasláncot. Szénát, szalmát is szokás volt berakni. Mátraderecskén azért tettek szalmát az asztal alá, “hogy Jézus szamarának legyen mit enni”. Szandán még jellegzetesebb indíték az, amikor a szénát a születő Jézusnak szánják, “hogy a kis Jézuska is szénán született, meg hogy legyen helye, hogyha megszület.” Mátra-vidéki palóc falvakban az asztal alá “Mária-teknőjé”-nek nevezett alkalmatosságot raktak, nyilván a kisded Jézus paraszti szokás szerinti fekvőhelyéül. Ebbe aztán ételmaradékokat tettek a koldusok és szegények számára, mert amit felebarátjuknak juttatnak, azt Jézusnak adják, a közismert bibliai vonatkozás szerint.
A karácsonyi asztal az ünnepi lakás központjaként nemcsak az étkezés színhelye, hanem rituális módon elsősorban Krisztus születésének betlehemi helye, mely mágikus voltát is magyarázza. Ezért vált lehetővé, hogy a “Jézuska születéséhez” bevitt szénát a teheneknek adva biztosítsák, hogy azoknak egész évben legyen táplálékuk. Hasonlóan a berakott termények és szerszámok is az évente jelenvalóvá vált Krisztus-születésből származó áldás révén biztosították a baromfitartás, a földművelés és a munka jövő évi sikerét.
